Nagy divatja van Európa városaiban a tematikus utcáknak. Hogy ezt kereskedelmi vagy turisztikai szempont vezeti, majdnem mindegy, a különbségeket sokkal inkább a téma kidolgozásában lehet megragadni, a működőképes hálózatok megteremtésében. Ahol az ötlet sikeres megvalósítással találkozott, ott mindig az adott hely hagyományaira épült és olyan egyértelműen emelte ki a vezérfonalként megjelölt karaktert, hogy arra az érintett üzletek, intézmények és a befogadók – helyiek és turisták – azonnal rámozdultak. A hely továbbvihető tradíciói kultúr- és társadalomtörténeti szálakat, nosztalgiát, üzletet és innovációs energiákat mozgatnak meg. A krakkói zsidó negyed, Kazimierz a háború végére teljesen elveszítette zsidó lakosságát, a kilencvenes években történt újraélesztése mesterséges beavatkozás volt. De a szakrális funkciót vesztett zsinagógák, a felújított vagy új építésű kultúrközpontok, a régi boltokban kialakított kávézók hiteles atmoszférává fogalmazták át a zsidók nélkül maradt zsidó negyed kisugárzását. Pesten ez csak szigetszerűen lelhető föl, pedig itt a zsidó lakosság részben helyben maradt, van, aki tovább vigye a hagyományokat; a harmadgenerációs fiatalok pedig komoly energiával, civil szervezetek aktivitásával próbálják újraéleszteni a régi pesti zsidónegyed kulturális életét.

Üzenőfal